Mika

-          Hát Ők kik? – Vargas végigmér minket, egy kicsit el is nézi a véres blúzom, de csupán kissé undorodva mustrál tovább. Meglehet hogy az ilyen finom úriemberek, akik selyemszalvétával eszik a pizzát, nem bírják a látványát. Persze ez az elmélet meg is dől a fejemben, miután rájövök, hogy a kölyök maffiózó. Furcsa a srác, alig lehet idősebb nálunk pár évvel.
- Szemtanúk. – válaszol a sálas vigyorogva, majd Ann’-ra sajdít, később ránk is. Rózi mintha megijedne a tekintetétől, alig érezhetően közelebb húzódik hozzám, csak én nézek a szemébe töretlenül. Ő maga is kuncogott Mario haláltusáján, ugye? Biztos vagyok benne.
Átvezetnek egy másik terembe, ami igazán szép, ízléses. A szoba közepén egy piros szőnyeg, szint ugyanilyen vörös kanapé, gondolom bőr, előtte szürkés dohányzóasztal. Az egyetlen szemet szúró dolog a hatalmas festmény, egy kissé kócos, borostás férfiról. Addig bambulok, míg Vargas le nem heveredik a kanapéra.
- Szóval?
- Minden elintézve.
- Rendben van! Erre koccintsunk! – lelkesedik boldog mosollyal.
- Uram. – a hegyomlásnyi szőke pasas ránk mutogat. Még mindig az ajtóban ácsorgunk.
- Ó, igen, lányok! Ti is szeretnétek velünk koccintani? Ve~ - ránk mosolyog, de teljesen máshogy, mint a sálas fickó. Tényleg kedvesen, mozdulataiban semmi fenyegető nincs. – Katyusa, hozz bort!
- De Veneziano! – a srác akit én láttam el, rosszallóan néz Vargasra. Furcsa, Ő az egyetlen, aki nem magázza. Pár pillanatig szinte testvéries szemezgetést láthatunk köztük, de aztán Veneziano felszólal.
- Ó, itt a bor. – egy kedves arcú nő hozza a tálcát, igazán telt idomokkal, amit talán csak a sálas nem bámul meg lopva. De Ő tényleg nem, bosszúsan félrenéz.
Mire észbe kapok, már szép kristálypoharat fogok ujjaim között.
- Tehát koccintsunk a hölgyekre! – néz ránk kedvesen, majd belekortyol az italba. Én is, bár csak éppen megkóstolom. Sosem szerettem a bort, gyenge sznobpia. Idő közben a sálas odamegy Katyusához, akinek egyik blúzgombja nem akar a helyén maradni, és ráteríti az öltönyének felsőjét. Kettejük között halk párbeszéd bontakozik ki.
- Ivan… nagyon vérzel, nem látták el a sebedet?! – valóban, a sálas fickó- Ivan – inge is legalább annyira vörös, mint a sajátom.
- Jól vagyok, nővérkém. De ezt terítsd magadra, ha lehet. – a nő pirultan félrenéz, jobban összehúzza keblei előtt a kapott zakót.
- Valóban, a sérüléseitek. Látom csak helyzeti ellátást kaphattatok a hölgyektől. Semmi probléma, ezért igazán hálásak vagyunk. – nyugtat meg, mikor összerezzenünk.
- Mi legyen velük? – a szőke férfi felénk biccent. Semmi érzelem nincs az arcán.
- Először talán megtudhatnánk a nevüket is, még mielőtt lövünk, da? – kérdezi óvatosan Ivan, halk dühvel méregetve a férfit. Láthatóan nem igazán van ínyére már csak a személye sem.
- Valóban, milyen faragatlan voltam! Megtudhatnám a becses neveiket, hölgyeim? – kérdezi Veneziano, kissé zavar hogy nem igazán reagált nemlegesen a lövünk dologra.
- Hörcsik Annamária. – mondja barátnőm kelletlenül.
- Marietta Piero. – mondom én is, kicsit idegenen jön számra a név.
- Liuzzi Rozália – válaszolja Rózi, mire többen felkapják fejüket.
Végül Vargas szólal fel, hangjából hitetlenkedés sugárzik.
- Honnan jöttél?
- Magyarországról… fél éve.
- ÉS mi volt az apád neve? – Rózi grimaszol erre a fene nagy kérdezősködésre, de mivel nem a mi kezünkhöz simul pisztoly, muszáj válaszolgatnia.
- Nem tudom. Nem ismertem. – válaszolja türelmesen, de látom hogy már nagyon sok kérdés fúrja az oldalát.
- Na és az anyádé?
- Szabó Adrienn. De ugyan miért fontos ez?

Látom, hogy többek összenéznek, majd végül is Veneziano szólal fel az eddigi, nyájas hangnemében.
- Ugyebár, nem lőhetünk rá Don Liuzzi lányára, nemde? – nevet, majd feláll és elénk lép. Látom Rózi arcán hogy Ő nem ért semmit az egészből. Én is csak éppen egy kicsit, hiszen mióta az eszemet tudom itt élek. Csak annyit tudok, hogy a Liuzzi a másik nagy maffiacsalád volt. Aztán valahogy a főnök halála után egyszerűen eltűntek. Valahogy nem igazán esett le hogy Rózinak egyáltalán köze lehet a családhoz. Hisz a Liuzzi valami magyar város, gondoltam én. Persze, máskor is voltam már hülye. – Egyenlőre töltsék csak itt az éjszakát, és persze rendesen el kell látni a kisasszony sebét. – kedvesen néz rám, majd Ivan felé invitál és ismét Rózihoz fordul. – Természetesen magát is ellátjuk, ha megbeszéltünk néhány dolgot.
Kelletlenül vonulok ki a szobából, nincs kedvem mosolyogni, még Ivannal az oldalamon sem.
- Ugye nem lesz semmi baja? – sandítok vissza barátnőim felé, de a férfi csak megingatja a fejét.
- Kétlem. Don Vargas tartja a szavát. De én a helyében attól félnék, hogy hogyan fogom kitépni a golyót. Tudja, nem valami biztos a kezem.
Ismét egy szadista mosolya, de valamiért nem ijeszt meg. Ismerős.