Rózi

-- Ugyebár, nem lőhetünk rá Don Liuzzi lányára, nemde? – nevet Don Vargas aztán elénk lép. Don Liuzzi lánya? Mióta is van nekem apám? O.o Körülnézek. Barátnőim tudatlanul álldogálnak, talán még Mika az, aki sejthet valamit. A körülöttünk állók arcán meglepetés olvasható. Úgy látszik, gondolkodnak.  – Egyelőre töltsék csak itt az éjszakát, és persze rendesen el kell látni a kisasszony sebét. - kedvesen Mikára néz és Ivan (azt hiszem ez a sálas fazon neve) felé invitálja, aztán ismételten felém fordul– Természetesen magát is ellátjuk, ha megbeszéltünk néhány dolgot. – a többiek kimennek (Ann’ az albínóval, Mika a sálassal a többiek meg egyesével.).– Ugye maga nem ismerte az apját? Kérem, üljön le.– teszi hozzá a kérdéséhez, és a kanapé felé int. Én leülök.

-  Nem ismertem. – válaszolom. Mire jó ez a cécó?

- Akkor azt se tudja ki Ő, és, hogy Maga ki. – jelenti ki. Kicsit mintha kérdésnek hangzott volna, de végül is…

-  Nem tudom.

- Akkor kezdem az elején! Vee~ - elevenedik fel. Mint egy gyerek, aki örül, hogy előadhatja magát. Szuper. – több maffiacsalád is létezik ugyebár. A miénk a legnagyobb, egyértelmű. Vee~ Don Luizzi a másik nagy… inkább hatalmas család feje volt. Szerelmes lett, megházasodott. Szabó Adrienn-t vette feleségül, egy gyönyörű és jólelkű magyar nőt. Minden csodásan alakult, míg egy támadás végett nem vetett ennek.  Don Luizzi-t megölték, a felesége meg visszamenekült szülőhazájába… persze ezt kevesen tudták. Azt is, hogy gyermeket várt. Magát kedvesem. A Don családja eltűnt, megszűnt a vezető halálával hisz Ő tartotta egybena családot, így hát miután meghalt szétesett a család, mivel nem találtak megfelelő utódot. Így lépett a Mi családunk hivatalosan (már amennyire lehet egy maffia családnak hivatalosnak lenni) a legnagyobbá. Vee~ Úgy mellékesen, Maga örökölte az anyja szépségét. Vee~ - kacsint a monológ végén Don Vargas. Nem valami megnyerő a bókolási módszere. – Valami kérdés? – kérdi.

- Ki az ott, azon a nagy képen? – kérdezem a borostás fickó képére mutatva.

- Ő a nagyapám. Az előző elődöm. Az apja idejében is Ő volt a főnök. Vee~ - válaszol kedvesen.- Még valami? – néz rám bátorítóan.

- Ehh… Most mi lesz velünk? – kérdezem elgondolkodva. Nem hiszem, hogy megölnének. Akkor minek mesélte volna ezt el, hogy boldogan haljak meg? Vagy mi?

- Nem esik bántódásuk, legalábbis direkt alapon nem. Elég veszélyes hely ez… Bár lehet, hogy csak nekem, de azért vigyázzanak! – mondja vidáman. Itt senki sem normális. Én sem. Király hely, mi?

- Értem. - bólintok.

- Ludwig! – szól derűsen, mire a szőke alak belép. Hmm. Úgy látszik, az ajtó előtt várt.

- Biztosíts a hölgynek szobát, és a sebét is el kell látni.

- Értem. – mondja a szőke. Elég jóképű.

- Ühm.. Don Vargas… – szólok fojtott hangon a Donhoz.

- Mi az? Hívhat Veneziano-nak is Donna Rozália. Hisz Ön Don Liuzzi lánya.

- Aham… Izé. Nem lehetne Mikát kimenteni a sálas hapek karmai közül? – nézek rá ártatlanul.

- Ehhm persze. Ludwig! Izé. Mikát mentsd ki kérlek Ivan karmai közül. Vee~ Úgy értem… vidd a másik két hölgyet is a szobájukba. – javítja ki magát a Don.

- Persze. Jöjjön velem. – kér a szőke.

- Rendben. – követem. Hosszú folyosókon vörös szőnyeg, aranyozott, vagy arany képkeretek, remek, szép képek, a falon faborítás, a függöny vörös selyem (azt hiszem selyem) és gyönyörű csillárok lógnak a plafonról. Ludwig felvezet egy díszes lépcsőn, be egy hatalmas díszes szobába. – Ugye, nem gond, ha egy nappalija lesz a barátnőivel? Három külön szoba, és külön fürdők. Remélem, megfelel.

- Persze, remek. Izé… a sebem… azt hiszem, ha így folytatom, elvérzek.

- Igen, nemsokára küldök fel valakit, aki ellátja a sebét. Én addig ehhm… kimentem a barátnőit. – néz rám komolyan.

- Rendben. – válaszolom, mire a szőkeség elfordul és kimegy. – Nem semmi… - suttogom, és nézelődni kezdek.

Nemsokára a nemrégről ismert telt keblű hölgy lép be, oldalán két barátnőmmel. Mika szépen be van kötve. Ann’ vágásai, amit valószínűleg a betört ablaktól van szépen precízen leragasztva. A nő idelépked hozzám, és megnézi a sebet. – Gyere a fürdőbe. – mondja kedvesen, és meglepően közvetlenül. Máris kedvelem. Követem. A fürdőben, ahogy a tükörbe nézek, meghökkenek. Jé, ennyi vér kijöhet egy karsebből? 
- Izé, merre is van a géz? – kutat a fürdőszekrényben. Kedves nő, egy kicsit szerencsétlennek tűnik. – Áhá! Megvagy géz! – ránt elő egy géztekercset a szekrényből és diadalittasan mutogatja felém. Aztán keres még fertőtlenítőt, csipeszt, meg mindenfélét, amiket egyre nehezebben talál meg. Egy jó idő múlva elkezdi ellátni a sebemet. Amikor végez, elkezd elpakolni.

- Köszönöm! – mondom neki.

- Szívesen! – mosolyog rám. Őt kedvelem. Na de! Mikáék már biztos kiakadtak. -  Megyek megkeresem Mikát és Ann’-t. - Felpattanok.

- Ők a nappalitokban vannak. – mondja aranyosan.

- Köszönöm! – köszönöm meg.

- Nincs mit! – a nappaliban tényleg ott gubbaszt a két barátnőm. Leülök melléjük.

- Na, mesélj, mi volt? – fordul felém Mika.