Rózi

- Sziasztok lányok! - huppan le mellénk Mika.

- Szia! - szólunk vissza neki, de ő már bambul. - Hé, megint kikapcsoltál, Mika? - lóbálja a tenyerét Ann' Mika arca előtt, aki felkapja a fejét.

- Em? Mivan? - néz ránk azzal a kis tudatlan fejével.

- Azt mesélte éppen, hogy mi volt azzal a helyes pasival. Tudod, az egyetemről...  - csacsogunk tovább amikor Mario jön felénk felvenni a rendelést.

- Köszi, most semmit. - mondjuk amikor ránk néz. Ezután Mikához fordul. Ő csak néz tátott szájjal egy másik asztalra.

- Mika bakker, ma alszol, vagy mi? - rázom  vállát ezerrel.

- Kérsz valamit? - kéredzi siettetőn Mario.

- Nem. - böki végre ki. Látom, hogy valamire nagyon koncentrál. Követem a tekintetét, egy ázsiai csapat felé, akik szokatlanul elegánsak.. Az egyik lány felugrik és valamit mond, az ajtó felé mutat. Odanézek.

- Lányok, menjünk innen. - bök meg mnket Ann', mikzben ő is az ajtót nézi. Egy magas szőke fazon jön be, három társával. Lerí róluk, hogy nem olaszok. Bár az egyik... az igen. Egy barna hajú morcos fiú, valamivel alacsonyabb mint társai, egy albínó, kb. egy magas lehet a szőkével, és egy a szőkénél is magasabb, sálas hapek, stukkerrel.

- Itt de nagy gebasz lesz, húzás! - állok föl, de amikor elhangzik az első lövés az asztal alá bújok, miközben lendületesen lefelejem a sarkát. Pár pillanat múlva már két barátnőm is ott gubbaszt mellettem. Jobb kezemből próbálom kikapargatni a töltényt, és visszafogni a sírásom.

- Csak ne sírj, hush, ne sírj! - mászik oda hozzám Mika. Ezután meglátom a földön fekvő Mario holttestét, elfog a hányinger, szemei üresen néznek a semmibe, testéből több helyen szivárog a vér.

- Mario. - suttogom, de Ann' könyöke a bordámba bök. Újra átjárja a kezem a fájdalom.Nem hittem volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök. Az egyik ablak betört. Még egy-két hangot ki tudok venni, lépések... és a lövöldözés abba marad.

- Francba. Már nem kapjuk el Őket. - még két lövés dörren és csönd. Újra megszólal az előző hang. - Don Vargas nem lesz valami boldog.

- És velük mi lesz? - kérdezi valaki flegmán, és kiráz a hideg. Érzem, hogy figyelnek. Abbahagyom a szipogást és fülelek.

- Ők is megsérültek. Na, hölgyeim, jöjjenek szépen elő. - Valaki felemeli a terítőt és a sálas hapek mosolyog ránk, vérző oldallal. Ez nem normális. Mika is csurom vér, vállsebéből még mindig szivárog a vér. Ekor látom meg a mosolyát. Hát ez se normális.

- Hölgyeim, értenek az elsősegélyhez? – kérdezi az albínós kinézetű, rekedtes hangú hapek. Egyszerre búlintunk. Kivisznek, és beszállítanak egy furgonba. A sebeiket kell bekötnünk. Mi lesz ebből? Mika a morcos barnahajút pátyolgatja. Én a szőkével foglalatoskodom. Ann' az albínó kezeit tisztítja éppen ki. Elég szívósak ezek az emberek. Az sálas vezet, mert mért-ne ugyebár. Bár az albínó kitartott amellett, hogy ő fog, de a szőkeség leintette, mivel szétcsattant kezekkel nehéz lenne. Ha valaki tűzharca keveredik, miért pont a két szép kacsója bánja? Tán elkapta a lövedékeket? Profi. 
Vérszag terjeng a kocsiban. Elég kellemetlen. Gyomorforgató. De talán a félelem miatt vagyok ilyen. Hogy a francba ússzuk ezt meg élve?

- Szép látvány volt a gyötrelmes arcuk nem? – kérdezi nevetve a sofőr. Még mindig nem komplett. A többiek csak hümmögnek. Az autó földútra ér. Hallani ahogy a lelógó ágak csattognak a kocsi tetején. A kocsi lassít és hirtelen megállunk. - Megérkeztünk! - szól hátra nevetve a sálas.
Félek, de úgyis túléljük... Ugye?