Mika

Elmorzsolok néhány könnycseppet amint Ivan a nyílt sebben turkál. Egyáltalán nem annyira vicces ez a dolog, mint gondoltam. Vagy legalábbis reméltem.
- Megvan! – emel fel diadalmasan  egy pár milliméteres pisztolygolyót a csipesz segítségével. Én meg csüggedten pillantok a vállamra. Eddig legalább egy szép seb volt rajta. Most megint vérzik, de mint állat. – Már csak a lefertőtlenítés van hátra!
Valami üvegcséből megnedvesít egy vattát és óvatosan rányomja a sebre. Arra számítok hogy ismét valami állatira fájdalmas dolog következik, összeszorítom a szemem, de az eddiginél nem érzek többet. Most valamiért nagyon vigyáz. Mire észbe kapok, már gézzel tekeri körbe a vállam.
- Oké, megvan.
- K-Köszi… na és a maga sérülése? – mutatok bizonytalanul a férfi ingjének oldalán virító vérfoltra.
- Ugyan, ez semmiség.
- De ezt még be sem kötözte… ne mondja nekem, hogy csak egy karcolás. – erősködöm, mire megadóan ingatja a fejét.
- Lehet, hogy nem egy karcolás. De akkor is semmiség.
Sóhajtok majd felé fordulok.
- Had nézzem.
- Pardon? – bámul rám gyerekesen, mikor én megrántom a vállam.
- Van-e benne golyó. Vagy tudok-e vele kezdeni valamit.
- Oh… hát jó… - motyogja, majd kelletlenül kigombolja az ingjét. A bőre nagyon fehér, de per pillanat nem is ezen rökönyödöm meg. A mellkasán és hátán kisebb-nagyobb sebek, hol teljesen begyógyultan, hol még varasodóan, Ezeken kívül látok még pár vágásnyomot, de mind egytől egyig beforrva. A jelenlegi sérülése viszonylag ártalmatlan, a golyó szinte csak „súrolta”.
- Maga aztán aktív golyófogó lehet… - motyogom az orrom alatt, mire csak elneveti magát.
- Mindenkinek kell egy hivatás, da? – igyekszem rendesen ellátni a sebet, de ekkor felnézek rá. A szemei egész viola lilák.
- Na és maga mivel keresi pontosan a kenyerét? – egy pillanatra elgondolkodik, már azt hiszem, mindjárt bevág valami kamudumát, de végül is a valaha látott legaranyosabb mosoly kíséretében benyögi a választ. A legérdekesebb, hogy valahogy nem lep meg.
- Bérgyilkos vagyok. Magácska?
- Én nemrég érettségiztem. Még nincs munkám.
Bólogat, én meg elkészülök végre a kötéssel is.
- Ezzel megvolnánk. – az apró mosdókagylóhoz lépek és leöblítem a kezem. Az ajtó nyílik, majd belép rajta a magas, szőke fazon.
- Kérem kisasszony fáradjon velem. – kicsit lerázom a kezem, majd mellébattyogok.
- Hová is megyünk, ha szabad kérdeznem?
- A szobájába.
Rövid séta után pedig valóban egy helyiségben vagyunk! Szinte lakosztály!
- Váó…! – motyogom, de mire bármi mást is tudnék, kísérőm már le is lép.
Leülök, és hamarosan megérkezik Ann’, a fürdőszobából Rózi is kisétál.
- Na, mi volt? – fordulok hozzá bizalmaskodva.
- Hát… elég hosszú. Mindenesetre nem fognak minket kicsinálni. – szögezi le, majd unottan feláll és a szobájába indul. Mi követjük.